A sárkányozás története

Share Button

Az első sárkány pontos születési helye nem ismert, sokan úgy gondolják, hogy a Kína lehet ez a helyszín, hiszen a bambusz és a selyem, – mint könnyű anyagok – innen származnak.

Egy másik teória szerint a Csendes óceán szigetein a halászok fedezték fel ezt a technikát és használták az első levél sárkányokat (leaf kite). Ezeket úgy használták, hogy alul egy hosszú zsinór végére helyeztek el egy horgot, így a hajó árnyékától messze tudott a halász nagyobb halakat megakasztani. Ezt a módszert még napjainkban is használják

Leaf vagy levél sárkányok

Update!

  • I.E. 9500 – 9000 között: a történet 1997-ben egy Francia fesztivállal indult. Az éppen aktuális versenyen indult egy indonéziai kghati levélsárkány és nyerte az első díjat. Egy bizonyos Wolfgang Bieck figyelmét olyannyira felkeltette ez a sárkány, hogy kaghati-layang-layang-pertama-di-duniakésőbb ellátogatott Muna szigetére, hogy többet tudjon meg a sárkányról. Ekkor jutott el egy, a helyiek által ismert barlangba ahol falfestményen volt látható egy sárkányt eregető ember. Wolfgang kutatásba kezdett és bizonyosságot nyert, hogy Ie. 9000-9500 között készülhetett a rajz, ami gyökerestül forgatja fel az addig ismert kínai első sárkányos elméletet. A bizonyítási eljárásról nem esik szó, a fenti indonéz szigetvilághoz kötött feltételezések azonban -számomra- bizonyosságot jelentenek. Elméletük szerint a sárkányt az időjárás és a vadállatok ellen védekezésül vagy a kártevők, madarak elijesztésére reptették. 1 The First Kiteman
  • I.E. 202: A Kínai császárok is használták a sárkányokat, háborús jelzések továbbítására, a csapatok koordinálásához. Egyes leírások szerint hatalmas sárkányokra íjászokat erősítettek, majd a szemben álló fél csapatai fölé eresztve tizedelték az ellenséget.

  • I.E. 206: Sok sárkányos történet kering az ókori Kína területéről. Krisztus előtt 200-ból egy bizonyos Han Hsin használt sárkányt egy vár bevételéhez. A sárkányt a vár fölé reptette, majd az eresztőzsinór hosszát megmérve, a föld alatt épülő alagút hosszát is meghatározhatta, hogy sikeresen be tudják venni az erődöt. A harcok során készítettek egy hárfával szerelt sárkányt is, amit éjszaka a sötétség leple alatt repítettek az ellenség tábora felé. A beszivárgott kémek a „túlvilági” jajgató hangok hallatán az istenek figyelmeztetésének állították be, a másnapi nagy vereség előhírnökeként terjesztették, ebből szóbeszéd lett a táborban, minek hatására az ellenség elmenekült. A sárkány kínaiul annyit tesz: FEN ZHENG amiből a „fen” a szelet jelenti, a „zheng” pedig a húros hangszert.
  • I.E. 400: Görögországban Archytas épített és repített egy fa galambot. Ez az első említés, hogy valaki sárkányozott Európában.

  • I.E. 478: Egy kínai feljegyzésben utalnak először írott formában a sárkányra, bár ezt megelőzően is léteztek, de ennek írott formában nem maradt nyoma. Jelen ismereteink szerint Ázsiából indulva terjedtek el. A kínaiaknál adottak voltak az alapvető építőanyagok, a selyem és a bambusz. Egy kínai filozófus, bizonyos Mo Tse (Zi?) 3 éven át készített egy sólyom alakú sárkányt fából és kísérletezett hogyan repül. Más teóriák is léteznek az első sárkányozásra, ezek közül az egyik, hogy a szél elvitte egy ember kalapját, ami beleakadt a nyakláncába, és ettől repült a szélben. Más elméletek szerint egy zászlót szerettek volna magasabbra helyezni a jobb láthatóság miatt, készítettek egy bambusz keretet és repült. Az is elképzelhető, hogy a tengeren hajózók szélfújta vitorlái ihlették az első sárkányt.

  • 500: Kínában feljegyezték, hogy sárkányokkal piros lámpásokat emeltek magasba, így nagyobb távolságra tudtak jeleket küldeni
  • 625: Indiában mesékben jelent meg a sárkány
  • 637: Az első emlékek Koreából. A lázadók leigázására érkezett katonák éjszaka egy nagy hullócsillagot láttak, amit rossz ómennek véltek.   Kim Yu-Sin tábornok egy vatta alapanyagú tűzlabdát szerelt a sárkányra, amit a közeli város felé lebegtettek. A katonák ezt látva azt hitték, hogy a csillag visszatért az égbe, hitték, hogy szerencséjük visszatért, majd ezután legyőzték a lázadókat.
  • 900: Li Yey Kínában egy bambusz fuvolát szerelt egy sárkányra, ezzel repülés közben zenei hangokat hallatott
  • 981: Az első könyv Japánban, amiben a sárkány szó szerepelt. Kami-tobi néven jegyezték be aminek a jelentése: papír sólyom. Ez arra utal, hogy a sárkányok akkoriban madár alakúak voltak.
  • 1000 környékéről: az elmélet szerint buddhista misszionáriusok terjesztették el a sárkányokat mai Japán és Korea területén, ahol sok egyéni stílusú sárkány került kidolgozásra. Az érdekességek közé tartozik, hogy hatalmas sárkányokat használtak az építkezéseken, annak emelőerejét kihasználva juttatták fel az épületre a tetőfedő anyagokat. Egy japán tolvaj pedig a Nagoyai kastélytetőt díszítő delfin aranyozására fenve fogát emelkedett fel egy sárkánnyal!

A japánoknak még szavuk is van a sárkány őrültekre: Tako-Kichi.
A sárkány japánul a Tako, ami két jelből áll össze:

a szél és a ruhadarab =  

  • 1282: A XIII. században Marco Polo feljegyzéseiben található meg az a bejegyzés, hogy a kereskedőhajókon kihajózás előtt egy hatalmas sárkányt készítettek, amivel egy embert emeltettek fel. Ha a sárkány gyorsan és egyenesen emelkedett, akkor gyors és sima út elé néztek,  de ha nem repült, vagy emelkedett, akkor rossz ómennek tekintették, és nem indultak útnak. A leírásban még az is szerepel, hogy a sárkánynak kerete volt és nyolc ponton volt felkantározva!
  • 1326: De Melemete középkort bemutató könyvében említést tesz egy „tűzlabdával” szerelt sárkányról
  • 1405: Német kéziratban ekkor szerepel először a sárkány szó
  • 1500: A sárkány Indiába érkezésének időpontja. Több teória is létezik, az egyik ezek közül, hogy a selyemúton keresztül került be India területére. De gyakran kötik össze a Vasco da Gama féle felfedezés időpontjával.
  • 1589: Olaszországban egy könyvben említést tesznek egy téglalap alakú sárkányról.
  • 1618: Hollandiában egy illusztrációban látható, hogy gyerekek egy rombusz alakú sárkányt reptetnek.
  • 1634: Angliában egy könyvben részletes sárkányterv jelenik meg, anyaghasználattal, méretekkel

  • 1749: Az első dokumentált időjárási kísérletre használt sárkány (Glasglow) 5 papírsárkányt összekötve 960 méter magasba hőmérőt jutattak fel, különböző magasságokban regisztrálták a mérések eredményeit
  • 1752: Benjamin Franklin híres kísérlete sárkánnyal, ami bizonyította, hogy a villám egy elektromos kisülés.

  • 1799: Az első sárkánykísérletek az embert szállító repüléséhez. Ezek a kísérletek több problémára rávilágítottak, amit meg kellett oldani a vitorlázó repüléshez. Sir George Cayley volt az első, aki a stabilitás érdekében V alakú szárnyat használta.

  • 1809: Thaiföldön népszerű sport lesz a harci sárkányozás
  • 1822: George Pocock sárkánya emelőerejének demonstrálásához, felemelte lányát. Később egy irányítható sárkányon is dolgozott, amihez vontatható hintót tervezett. A találmány neve Cher Volant.

  • 1823: Parry és Fisher az északi sarkon hőmérsékleti méréseket végeznek sárkányok segítségével
  • 1845: Sir John Franklin antarktiszi expedíciójában a szánok vontatására Della Porta sárkányokat használ

della porta

  • 1847: Az expedíció évek után sem tért vissza. A felkutatást tervezve az admiralitáshoz beérkezett ötletek között volt az alábbi Stephen Stokes terve is.

  • 1848: Homan Walshnak sikerült egy sárkányt átreptetnie a Niagara folyón, aminek a zsinórjával a függőhíd készítéséhez szükséges erősebb kábeleket áthúzták a folyón. Az átrepülésért pénznyereményt tűztek ki, Walsh-nak több nap alatt sikerült ezt az eredményt elérni.

  • 1855: Sir Arthur admirális torpedóvontatáshoz kísérletezik 3,8 méteres sárkányokkal
  • 1859: E. J. Cordner az Ír megközelíthetetlen sziklás partoknál hajótörést szenvedő tengerészek kiemeléséhez fejleszt ki sárkányokat

 

  • 1865: Mahlon Loomis Virginiában vezeték nélküli távírót fejleszt ki, két sárkányt használ, amik antennákat emelnek a magasba. A rádiók 18 mérföld távolságra voltak egymástól.
  • 1876: Joseph Simmons két sárkány segítségével több, mint 180 méter magasra emelkedett. Képes volt arra, hogy az emelkedő sárkányoktól visszatérjen a zsinórokon a földre.

  • 1883: Douglas Archibald sárkány segítségével 370 méter magasan szélerősséget mért. Zsinórként zongorahúrt használt
  • 1883: Franciaországban Marcel Maillot 74nm-es nyolcszögletű sárkányával 45 kg-os súlyt emelt 100 méter magasra. A sárkány szélessége a 10 métert is meghaladta.
  • 1885: Alexander McAdie Boston közelében a ma is működő Blue Hill meteorológiai mérőhelyen sárkányokkal kísérletezik

  • 1887: Douglas Archibald elkészíti az első légifotót egy sárkányról (KAP, Kite Aerial Photograph)
  • 1888: Arthur Batut a légifotózás „mestere” lesz, farmjáról 127 méter magasból készít képet

  • 1891: William A. Eddy 5 sárkányt összekötve automatikus hőmérőket emel a magasba. Eddy sárkányai a hagyományos maláj formára készülnek, de jelentős fejlesztésnek számít, hogy a merevítőket gyenge ívben meghajlította, így a sárkány stabilan repült. A maláj sárkányok farokkal, míg Eddy-é farok nélkül is megbízhatóan repült. Ezt a sárkányfajtát a mai napig Eddy-nek hívják

  • 1892: Lawrence Hargrave elkészíti az első dobozsárkányt. Ezek voltak a személyszállító repülés irányába az első lépések

  • 1893: Edward Boynton feltalálja a gerinc-él vitorlát (keel) ami nem engedi elfordulni a sárkányt
  • 1894: a búr háborúban megfigyelőket emeltek fel sárkányok segítségével, még nevet is kaptak: Levitor

  • 1894: J. Woodbridge Davis dolgozta ki a kormányozható sárkányát, amit tengeri mentéshez talált fel

  • 1895: Gilbert Totten Woglom New Yorkról készíti az első légifelvételt egy sárkányról. A „parakite” elnevezés az Ő nevéhez köthető, amit később szabadalmaztatott

  • 1895: Blue Hill meteorológiai állomásnál a nagyobb emelőerő miatt a Hargrave féle dobozsárkányokat kezdik alkalmazni
  • 1896: Graham Bell sárkányokkal kísérletezik. Az ő nevét kapta a Bell cella nevű tetraéder alakú sárkány, amit azért fejlesztett, hogy kapjon egy olyan eszközt, aminek nagy a szerkezeti szilárdsága és bármeddig bővíthető.

  • 1898: Samuel Franklin Cody sárkányt fejleszt, hogy megfigyelőket emelhessen magasba.

  • 1899: A Wright fivérek kétfedelű sárkányrepülőn kísérleteznek
  • 1900: Eddy amerikai, majd röviddel ezután angol szabadalmat jegyeztet be sikerrel a farok nélküli delta sárkányára. A felhasználása háborús-sárkány, a fényképezést és jelzést kell segítse

  • 1901: Guglielmo Marconi egy sárkány segítségével antennát emel fel és fogja az első atlanti óceán túlpartjáról küldött rádiójelet.

http://best-breezes.squarespace.com/guglielmo-marconi/

  • 1902: A Wright fivérek sárkányrepülőkkel kezdenek kísérletezni, annak repülési karakterisztikáját a későbbi repülésükhöz használják fel. Ekkor az eszközt mint sárkányt használják

  • 1903: Cody négy óra alatt kel át a La Manche csatornán. Az általa feltalált sárkánnyal vontatja magát egy 4 méteres kenuban. Az út a francia Calaisból az angol Doverig tart.

  • 1904: Bell szabadalmaztatja a tetraéder sárkányát. Időközben egy 1300 darabos cellasor is elkészül, ami egy embert is fel bírt emelni, vitorlájának összmérete 70 nm

  • 1906: George Lawrence képet készít a földrengés után 6 héttel San Franciscóban, 2006-ban nagy felbontásúvá digitalizálják a képet.

A linken a fotót nagyítani lehet:
httpv://earthquake.usgs.gov/regional/nca/1906/kap/lawrence.php

 

  • 1907: Bell egy hatalmas cellás sárkányt készít, ami egy ember szállítására is alkalmas. A 3393 cellás gép a Cygnet nevet kapta, több mint 13 méter széles volt. Az első nap ember nélkül, majd másnap emberrel próbálták. A második repülésnek egy zuhanás vetett véget egy tóba. Később kihalászták.

http://www.drachenarchiv.de/Seiten/b_bp_bell.html

  • 1908: A német Steiff cég piacra dobta a tetszetős Roloplan modellt.

  • 1909: Los Angelesben megrendezik a harmadik sárkány versenyt. Több számban lehetett indulni, a megjelenéstől, a sárkányos bohóckodáson át a leggyorsabb építésig.

http://chestofbooks.com/sports/kites/Construction-Flying-Kites/Los-Angeles-Kite-Tournament.html

  • 1914: A francia, német és angol csapatok megfigyelők emeléséhez használtak sárkányokat a háború folyamán, francia Saconney sárkányos egységeknél még gépkocsi beépített csörlővel is szolgálta a zsinórkezelést.

  • 1918: Ed Sprague Jr két zsinóros sárkányokat fejleszt
  • 1919: Németországban sárkányokkal elérik a 9740 méteres magasságot. Az egy sorba kötött nyolc sárkány különleges szerkezet volt, amolyan esernyő módon ki-be lehetett nyitni vagy csukni, függően attól mit akartak elérni. Az eresztéshez egy csörlőt használtak, ami egy 15 km hosszú zongorahúron át csatlakozott a sárkányokhoz

A linken angol nyelven teljesebb leírás az esetről, még a ma is álló eresztőhelységről és a csörlőről is találhat képet a látogató! AZ eresztésről magyar cikk itt!
http://www.kites.org/tmr/Lindenberg_eng.htm
http://www.drachen.org/journals/a21/no21-Werner-Schmidt.pdf

  • 1938: Az angol légierő sárkányok segítségével légi aknazárat akar kiépíteni

http://www.kitehistory.com/Miscellaneous/Warkites.htm
http://www.sole.org.uk/saulkite.htm
http://www.sysmatrix.net/~mikenchico/Sauls.htm
http://robroy.dyndns.info/targetkites/Sauls/barrage.html

  • 1939: Az amerikai légierő hadrenbe állítja a „Gibson Girl” nevű vészjel leadó eszközt. A tengeren lezuhant pilóták segítséget kérhettek ezzel a sárkányra szerelt antennával és a rádióadóval. Egészen a koreai háborúig használták az eszközt (1950).

http://www.wftw.nl/gibsongirl/gibsongirl.html
http://www.thekitesociety.org.uk/PDF/Gibson%20Girl.PDF
http://www.carnetdevol.org/gibson/manuel-anglais.html
http://www.olive-drab.com/od_electronics_scr578.php

  • 1941 – 42: Paul Garber kifejleszti a célsárkányt. Ezt a sárkányt a haditengerészet számára az ellenséges gépek elleni harchoz, légvédelmi gyakorlatozásra készítették. Egy eddig nem látott érdekes gép volt, ami mind az irányításban, mind a sárkányban megnyilvánult. Az egyik leghíresebb sárkány.

http://www.carnetdevol.org/target/va-intro.htm
http://www.rexresearch.com/garbrkit/garbrkit.htm

  • 1948 – 51: Francis Rogallo a NASA dolgozója szabadalmaztatja a nem merevvázas sárkányát. A sárkányhoz és annak szárnyának kialakításához szélcsatornában végez kísérleteket

  • 1950: William Allison szabadalmaztatja a sikló (sled) sárkányát

  • 1952: Frank Scott a siklósárkányt két cellával kiegészíti, ezzel sokat javít a stabilitáson, megszületik a prasled sárkány
  • 1964: Domina Jalbert kifejleszti a parafoil sárkányt. A nyitott cellák felfújódásával a sárkány egy szárnyszelvény formáját veszi fel, ebben a tipusban sincs merev alkatrész. Ezzel új korszak nyílik meg a kormányozható sárkányok irányába.

  • 1964: Megalakul az AKA. (American Kitefliers Association) Amerikai Sárkányeresztők Egyesülete

  • 1972: Peter Powell britanniában kezi népszerűsíteni a kétzsinóros sportsárkányokat, nem csak kedvtelésből, hanem sportként is.

  • 1972-74: Ray Merry és Andrew Jones belekezdenek a flexifoil vontatósárkány kifejlesztésébe. Ezzel a sárkánnyal sokan kezdtek bele a hobbi szintű sárkányeresztésbe. Később szabadalmaztatták

Andrew Jones (bal) és Ray Merry (jobb)

A kísérleteket függönyökkel végezték

Zsák teszt

  • 1978: 12 db flexifoil-t sorba kötve létrehozták a „Jákob lajtorjája” összeállítást egy katamarán vontatására. Ez volt az első alkalom a sárkányozás történetében, amikor a  húzóerőt alkalmazták, ezzel sebességrekordot állítottak be

  • 1978: Kazuhiko Aasaba egy zsinórra kötve 4128 sárkányt ereszt
  • 1979: Bernard Stewart vízi vontatási rekordot állít be nyolc sorba kötött flexifoil sárkánnyal, 37 kilométert tesz meg öt és fél óra alatt.
  • 1979: Stephen Robinson elkészít egy attraktív forradalmian új „facet” sárkányt, ami kis szélben repül jól

  • 1982: Don Tabor bemutatja a Hawaii kétzsinóros sárkányát. Ezzel a fejlesztéssel jelentős mértékben hozzájárult a csapat-repüléshez, irányíthatósága miatt
  • 1982: A vitorlázás világába bevezetik a sárkány vonóerejének használatát. Sebességrekordot állítanak be a „Jákob lajtorjája” segítségével, több mint 25 csomóval haladnak
  • 1982: Peter Powell bemutatja 2. generációs kétzsinóros kormányozható sportsárkányát
  • 1985: Peter Lynn feltalálja a felfújódó, különböző alakú zsáksárkányokat, amik napjainkban a nagyobb találkozókon tucatszámra tűnnek fel az égen

http://www.peterlynnkites.co.nz/

  • 1987: Peter Lynn kifejleszti a sárkány-hajót

  • 1988: Joseph Hadzicki szabadalmaztatja a kétfogantyús, négy zsinóros „sárkány szerű” Neos Omega elnevezésű alkalmatosságot.

  • 1988: Martin Lester elkészíti az azóta is oly népszerű láb sárkányát, ami merevítők nélkül a befújt szél hatására veszi fel alakját

  • 1989: A Hadzicki család belekezd a Revolution négyzsinóros sárkányok sorozatgyártásába. Ez a négyzsinóros sárkányok közül a legsikeresebb, több változat is piacra került.
  • 1989: Reinhold Messner a Déli sarkon a szánok húzásához sárkányt használva, 100 km-t is megtesz egy nap alatt

  • 1990: Peter Lynn feltalál egy háromkerekű sárkányos buggyt. Ezzel új vontató sportág kezdődik, amit bármikor lehet űzni. Ezzel egy időben kifejleszt egy félig-merev vázú vontató sárkányt is
  • 1995: Peter Lynn elkészíti a legnagyobb sárkányokat a Mega-byte-ot és a Mega–ray-t

  • 1995: Nichole Van de Kerchove áthajózza az Atlanti óceánt, a meghajtáshoz egy parafoil sárkányt használva
  • 1995: Richard Dutton 101 dobozsárkányt ereszt egy zsinóron

  • 1996: Oostveen és Schieffer kifejleszti a kör alakú dobozsárkányt (circoflex) A repülése meghökkentő látvány

  • 1997: Peter Lynn kifejleszti a Cquad hibrid sárkányát a vizi vontatáshoz

  • 1999: Peter Lynn kifejleszti a Waterfoil sárkányát ami a vízből is könnyen újraindítható

  • 2000: Richard Synergy 4218 méterrel új magassági rekordot állít be egyzsinóros deltasárkányával

http://tkf.toronto.on.ca/oldsite/richard.htm

  • 2005: Kifejlesztésre kerül a Magen elektromos generátor sárkány. Az érdekessége az, hogy héliummal töltött és kis szélerősségben és magasságban működik

http://best-breezes.squarespace.com/journal/2006/1/7/rotor-kites-move-from-toy-novelty-to-high-tech-power-generation.html

  • 2005: Peter Lynn kifejleszti a sárkány-hajó új tipusát

  • 2005: Peter Lynn Kuvait számára elkészíti a világ legnagyobb sárkányát, 750 munkaóra alatt, egy évvel késöbb elkészül az amerikai zászló mintájú is

  • 2006: Anne Quemere áthajózta az atlanti óceánt egy sárkány vontatta hajóval

httpv://pacific-solo.com/

  • 2006: Patrick Spiers és Ben Deacon sárkányok segítségével keltek át Grönlandon 700 km-en át

httpv://www.peterlynnkites.com/news/0606news.htm

  • 2006: A Drachen alapítvány és Scott Haefner az 1906-os George Lawrence által készített fotót feljavítják

A linken a fotót nagyítani lehet:
httpv://earthquake.usgs.gov/regional/nca/1906/kap/lawrence.php

  • 2007: A déli sarok egy régen elhagyott meteorológiai állomás meghódításához angol és kanadai expedíció használ silécekkel haladáshoz vontatósárkányokat. 49 nap alatt 870 km-t tettek meg gépek nélkül

httpv://www.paullandry.ca/antarctica.html

  • 2007: A Drachen alapítvány kezdeményezésére a100 éves Bell Cygnet sárkányt ünneplik Kanadában

2014: Robert Moore az ausztráliai Cobarban magassági rekordot döntött csapatával egyzsinóros sárkány eresztésével. Az elért magasság: 4.879,54 méter

12038447_1658214877792547_815424507374398306_n

Share Button

Szólj hozzá!

%d blogger ezt szereti: