Cody készül, Cody repül – Beszámolók

Share Button

Mivel a 2013-as OSOW alakalmával Magnus tagtársammal együtt bevásároltam vitorlából Cody építés ürügyén, így a régi álom átfordult kézzel fogható valóságba. Kezdődjön az építés. Rendeltünk szegőt, dacront, kiegészítőt, kötélfogót vettünk kötelet, zsinórt, műgyantát, lakkot, toldóelemet, karabinereket, csigát, hevedert és még ki tudja mi mindet. A terveket felnagyítottam úgy, hogy a vitorla minél kisebb hulladékot adjon ki, így 72 x 72 cm-es cellaméret mellett állapodtunk meg. A bambusznak a csövezéshez túlméretes zsebeket hagytam meg, hátha majd törik, és nem lesz olyan méret. A vitorlát két napig vágtuk, aztán több hétig jött a szegő ragasztása esténként, néha azt hittem soha nem lesz vége… Egy szép napon minden dacronom, szegőm a helyére került, feltekerve várták az egyesülést. Persze közben kiderült, hogy kevés ez, még kell abból, újra rendelés, csomagra várás.
Aztán egyszer csak nekiálltam. Egész nap füleket vágtam, égettem el, varrtam fel X alakban, következő nap összeállítás. A panelek összeállítása alatt már látszott, hogy a sorrend nagyon nem mindegy, a végén már szabályszerűen birkóztam a nem éppen tökéletes asztalomon az anyaggal, bevallom volt, hogy összevarrtam nem összetartozó rétegeket, fogyott el a cérnám menet közben, akadt be a cérnám másba, ilyenkor a bontótűm nem maradt meló nélkül.
Amikor végre egy baromi nagy rongyhalmaz közepén ültem és nem találtam újabb varrnivalót, jöhetett a bambusz. Eleinte a carbon adta lehetőséget próbáltuk megpiszkálni, de iszony ára lett volna, maradt a korahű merevítő. A bambusz hasadékonyságát sok külföldi oldalon hangsúlyozzák, tehát a feladat: minden csöves rész középső részét erős cérnával be kell bandázsolnom, majd műgyantába ágyazom, hogy tartós legyen. Újabb 2 hét esténként… Mindezt azzal fejeltem meg, hogy a kisebb keresztmetszet miatt a vékonyabb bambuszokat belső toldóval összeragasztottam, a hosszú keresztmerevítőket bontható kivitelben készítettem, két félbe szedhetőek. Az összeállítás és jelentett még különleges kihívást, méretezni, vágni, égetni, csomózni, hurkolni pár napig, mert ugye bent nem fér, kint meg hideg és hamar sötét van. Aztán amikor már majdnem késznek éreztem jöttem rá: a tető még sehol… pffff. Újra vágás, varrás… stb. nem is folytatom, két újabb napot eltöltöttem a beállításokkal + kantár + a tároló zsák…
Aztán közelgett a berepülő nap, a windguru erős szelet ígért, fogalmam sem volt, hogy miként kell ezt a szörnyeteget felereszteni. A videókat megnézve már vettem is le a varrógépet, páros beülőt készítettem az itthon feltalált anyagokból, na így már jó lesz, jöhet a holnap!!!!
P1260405 1Másnap többed magammal szegényültünk az eresztőhelyen, a szél kielégítően fújt, jöhet a mehet. Összeszerelés, kocsihoz kötés, csiga fel, vitorlafeszítés, séta a Codyval. Egészen addig a pillanatig nem gondoltam a repülésre (komolyan), amíg el nem rugaszkodott a földről. Ott tartottam a kantárt a kezembe, httomi és Zy pedig a csigás beülővel súlyoztak a hátam mögött én meg csak néztem ahogy emelkedik pár métert. Aztakurva, ez megy!!!!! Tomiék kiabáltak, hogy engedjem el, de nem bírtam, csak néztem, ahogy emelkedik, ez a batár, aztán engedtem… Megérte, isten bizony megérte, ez maga csoda. 111 évvel ezelőtt ez a faszi a sokadik beállítás és próba után beadta a szabadalmi rajzait és most, még ennyi idő után is képes lenyűgözni a modern embert. Azt hiszem nem csak engem. A galériában láthatjátok én httomi és Komi képeit, aki KAP fotókat készített az összeszerelésről és a repülésről.

KisSós Miki felvétele az elsőről, köszönet érte!

Komi felvétele az összeszerelésről timelapse módban, ezért is hatalmas köszönet!!!

A hazai szélviszonyoknak megfelelően a sárkány állásszögén még állítani akartam, leszedtük az égről a gépet, amit az új startot követően az orrára bukott. Pár vékony latni eltört, amit  megerősítettünk némi karbonnal, de miután feleresztettük, hamar lejött, a szél kezdett alábbhagyni, így jöhetett a szétszerelés.
Mindent egybevéve egy kiváló napot zártunk, a sárkány tette a dolgát, aki arra járt nem bírta levenni a tekintetét róla.

Vajon a Hargrave sárkány átdolgozása után mennyi időt vett igénybe, hányszor és mit kellett megváltoztatnia, hogy működjön és képes legyen embert emelni?
Minden tiszteletem Samuel Franklin Cody-é, eme replika tisztelegjen a feltaláló emléke előtt.
…ja, kell még valami tutiság, varrni akarok, megjött az étvágy! 😀

Share Button
humanual

humanual névjegye

2010 év elején kezdtem a sárkányozással foglalkozni. Azóta megszállottan próbálom szélesebb körben megismertetni mindenkivel ezt a nagyszerű szeles sportot. Az oldal létrehozásával szeretnék támogatást és információt nyújtani minden érdeklődőnek, közösségi bázist a sárkányosok számára.
Kategória: Beszámolók, Magazin | A közvetlen link.

Cody készül, Cody repül – Beszámolók bejegyzéshez 5 hozzászólás

  1. Lehner Gyula hozzászólása:

    Gratulálok a Cody-hoz naggyon állat lett.További jó reptetést!

    Üdv:Gyula

  2. Mugen Mugen hozzászólása:

    Nagyon tetszik, gratulálok hozzá én is! A képek, videók alapján úgy látom, csapatmunka kell az összeszereléshez, leszedéshez. Mekkora a húzóereje?
    Az eresztőzsinórt látom nem bíztad a véletlenre (:

    • humanual humanual hozzászólása:

      köszi!
      Igazság szerint egy személy is össze tudja szerelni, de akkor ki kell kötni.
      A kantárján az állásszöget lehet változtatni, most gyenguszra volt állítva, de így is emelt vagy 20-30 kilót.
      Ha Magnusé is elkészül szükség lesz erre a kötélre!!!

  3. Zsákai Péter hozzászólása:

    Maximális tiszteletem, hogy időt, energiát, pénzt nem sajnálva megalkottad ezt a Cody-t! Igazi férfi munka! 😉 Élvezetes volt olvasni a beszámolót és nézni a videót is. Jó kis közösségi esemény lehetett az összeszerelés és az eresztés. Egyszer remélem lesz alkalmam élőben is megnézni (tudom, csak rajtam múlik mikor megyek el végre sárkányozni Veletek).

    A honlapon is régen jártam (rss-ben szoktam figyelni a híreket, de ritkán látogatok ide). Nagyon tetszik, hogy mennyi minden változott. Profi sárkány portállá nőtte ki magát. Eddig is az volt, de mostanra nagyon komoly és értékes tartalommal töltöttétek meg.

    Le a kalappal a kitartásodért és rengeteg munkádért a sárkány, a honlap és a közösség építésben! További jó egészséget és sok szép saját építésű sárkányt kívánok! 🙂

    Az egyzsinóros 🙂 🙂 🙂

    Ui.: ugye nem voltam túl csöpögős? 🙂

Szólj hozzá!