Sárkányok a reményért 2013 – Beszámolók

Share Button

Már nagyon vártam a tél végét. El is gondoltam magamban, hogy össze kéne hozni egy közös eresztést, már-már tervezgettem is az időpontot amikor kaptam egy levelet Akihiko Nara-tól. Ismerős a név, ki is …? Áhá, megvan levél kinyit, és íme(kicsit szabad fordításban, rövidítve):

Kedves sárkányeresztők!
A múlt év végén ellátogattam Ishinomaki-ba, ez az egyik város ahol a cunami /földrengés legjelentősebb károkat okozta és találkoztam az ott élő emberekkel, akik azóta is ideiglenes házakban élnek. Biztos vagyok benne, hogy a város újjáépítése hosszú időt vesz igénybe.

Kérem, csatlakozzatok ezúttal is a nemzetközi összefogáshoz amivel emléket állíthatunk a cunami áldozatainak és az otthonukat elvesztése miatt nélkülözőknek. Remélhetőleg idén több embert sikerül megmozgatnunk világszerte! … és még szó esett az időpontról.

A múlt évben többek között csatlakozott, Japánon kívül Thaiföld, Egyesült Államok,  Sri Lanka, Gáza, Olasz-és Németország, Olaszország valamint mi, Magyarország.
A 2012-es évben szélből igen jól álltunk, rég nem látott szélvihar és kicsit sem kegyes időjárás övezte a napunkat, leginkább orkán erejű széllel voltunk megtámogatva egész nap.

kezdetekA levél olvasása után a fórumban megvitattuk a helyszínt, majd meghirdettem minden formában, ami azt illeti tán túl sokszor is. Ugyanis a fórum hírlevél rendszere nem jelezte vissza, hogy sikeres volt-e a küldés, ezért sikerült ez 4x eljátszanom, miközben mindenki mindent megkapott. Ami azt illeti, sikerült a hírverés! 😀
A Facebook-on is megjelent esemény formájában, egyre többen csatlakoztak régiek és újak.

P1110998 P1120076

P1120008Az időjárás előrejelzés nem sok jót jósolt, inkább esőre hajló szélmentes napnak ígérkezett, mint sárkányozásra alkalmas napnak. Mindegy, volt már ilyen, sírva még sosem jöttünk emiatt haza! 😀
Az időpont közeledtével az előrejelzés is egyre kedvezőbb képet mutatott.

P1120015Aztán eljött a nap! A széltérkép szinte semmi szelet mutatott… Sárkányok be, a biztonság kedvéért kisteherrel és egy ponyvával indultam. Így szükség esetén lett volna egy száraz pontunk.
Kiérkezve már láttam, hogy httomi Magával és Macso-val már erősen összeszerelt állapotban fogják be a szelet! Ez az, van szél!
Eleinte kevesen voltunk és inkább a beszélgetés volt az úr mint a sárkányozás. Aztán egyre csak jöttek, majd egyszer csak -amikor a placc végére mentem- arra lettem figyelmes, hogy a bekötő út feléig állnak az autók! Igen, sokan vagyunk, csak a nagy területen nagyon szétszóródtunk. P1110968A szél egy kicsit forgolódott, ezzel a sárkányozni vágyókat megviccelte, mindenki hátrált amikor szükség volt, de vissza kevesen jöttek. Jómagam is egyszer addig forgolódtam, míg a Tesco irányába vagy 150 métert betolattam.
A kemény mag ismét megjelent, sőt bővült! Mint kiderült -de ciki a nevére nem emlékszem- a Hősök terén véghez vitt évzárón is megjelent úr ide is képes volt kibringázni, jó volt látni Őt egész nap zsinórvégen. Jöttek újak is, regisztráltak és ismeretlenek, gyerekekkel és anélkül, nagyra becsült törzstagok és ismerőseik és az útról letérő érdeklődők is. Sőt, még egy szülinapot is megünnepeltünk tortával-pezsgővel! A revós csapatrepüléssel ismét megpróbálkoztunk, de a szél és némi rutin hiányában elmaradtunk, illetve szétszéledtünk.
P1120090Szokás szerint késő délután előkerültek a nullszelesek. Megdöbbentem volna, ha nem így történik.
Összességében, jó kis nap volt, mindenki megtalálta a magának való elfoglaltságot. Aki fertőzni szeretett volna, az megtehette, aki magát akarta kifárasztani, az is sikerülhetett, aki pedig beszélgetősebb fajta, az is megtalálta a számítását!

Köszönöm mindenkinek, hogy eljött és ezzel emelte a találkozó színvonalát! Külön köszönet azoknak a törzstagoknak, akik önzetlenül segítették az újak fertőzését!

Jövőre , ugyan itt (?) ugyan ekkor !

httomi képei
humanual képei
GTGT2 képei
ktomi képei

Sarkanyok a remenyert

Beszámolók

Rendezvényekről, kiruccanásokról, utazásokról bővebben, avagy csak tényszerűen. Küld el Te is élménybeszámolód, hogy mások is "részt vehessenek" benne.

Share Button
humanual

humanual névjegye

2010 év elején kezdtem a sárkányozással foglalkozni. Azóta megszállottan próbálom szélesebb körben megismertetni mindenkivel ezt a nagyszerű szeles sportot. Az oldal létrehozásával szeretnék támogatást és információt nyújtani minden érdeklődőnek, közösségi bázist a sárkányosok számára.
Kategória: Beszámolók, Magazin | A közvetlen link.

Szólj hozzá!