Homan Walsh – Cikkek

Share Button

1848-at írtak, amikor a Niagara vízesés közelében az egyre növekvő számú turista arra a döntésre sarkallta a folyó két oldalán élőket, hogy hidat építsenek. A folyón jóval feljebb ugyan működött egy komp, de a vízesés közelébe érthető okok miatt már nem merészkedett a hajó. Azonban a két országnak egyaránt kereskedelmi és idegenforgalmi bevételeket kellett figyelembe venniük, a hídnak a vízeséshez közel kellett esnie, kanadai részről az akkoriban Elgin nevű, míg amerikai oldalról a Village of Bellvue falut kellett összekötnie. Ezen a ponton a folyó kb. 250 méter széles medre és a kanadai oldalon 60 méter magas sziklafal nehezítette a terepet.

Az építkezés első mozzanata az lett volna, hogy egy vékony kezdőszálat átvezetnek a két part között. A közvetlen átkelés lehetetlen volt, a hidat építők ilyen problémával még nem találkoztak. A folyó sodrása igen gyors volt, a hajók itt nem tudtak volna navigálni, nem beszélve a vízesés halálos közelségéről. A problémamegoldó ötletek között elhangzott a rakétával átlőtt és az ágyúgolyóra kötött  zsinór is. A helyi lakatosmester merészet gondolva a sárkányokra gondolt, mint eszközre amelyek segítségével a zsinórt át lehetne vinni a túlpartra. Így is lett, 5 dolláros sikerdíjjal meghirdették a sárkányversenyt! A cél: egy zsinór átrepítése a meghatározott helyen!

Nagy érdeklődést váltott ki a furcsa verseny, sokan próbálkoztak… általában sikertelenül. Az egyik januári napon Homan J. Walsh 15 éves amerikai fiú “Unio” nevű sárkányával a Kanada felől fújó szelet szerette volna kihasználni, ezért komppal átkelve a túlpartra két mérföld gyaloglás után megérkezett a kívánt helyre. A leírás szerint azonban egy teljes napig várt a januári hidegben a megfelelő szélre, elvégre ez egy verseny volt! A fiú egész álló nap eresztette sárkányát, egészen éjfélig amikor a szél teljesen elállt. Azonban a zsinór felcsévélése közben vette észre, hogy az éles szikláknak és jégnek köszönhetően a sárkány leszakadt. A komphoz érve kellett szembesüljön azzal, hogy ezen az oldalon ragadt, a jég miatt a hajót leállították. Így még további nyolc napon át  volt kénytelen barátaival a kanadai oldalon időzni. Miután sikerült ismét átkelnie, megjavította sárkányát, majd ismét kompra szállt. A kanadai oldalon ezúttal azonnal nekilátott a sárkányeregetésnek, amit rövidesen siker koronázott. 1948 Január 30-án az amerikai oldalon sikerült Homan Walsh sárkányát elkapni és annak zsinórját egy fához rögzíteni. A sikerdíjat elnyerte, a hídépítés elkezdődhetett.

A zsinórral később egy erősebb kötelet húztak át, amit később 36 szál drótkötél váltott fel.
Egy riport alakalmával az idős Homan úgy nyilatkozott, hogy fiatalkorának ez volt a legkiemelkedőbb hőstette: részt vett az első Niagara híd építésben. 

Cikkek

A sárkányozással kapcsolatos történetekről, emberekről, feltalálókról és érdekességekről találhatsz cikkeket.

Share Button
humanual

humanual névjegye

2010 év elején kezdtem a sárkányozással foglalkozni. Azóta megszállottan próbálom szélesebb körben megismertetni mindenkivel ezt a nagyszerű szeles sportot. Az oldal létrehozásával szeretnék támogatást és információt nyújtani minden érdeklődőnek, közösségi bázist a sárkányosok számára.
Kategória: Cikkek, Magazin | A közvetlen link.

Szólj hozzá!