Sárkány-léggömb hibrid – Magazin

Share Button

A modern kori sárkányeregetés hőskorába rögtön rájöttek a felhasználók, hogy esetenként nagy erők szabadulnak fel bizonyos sárkányok eregetése alkalmával. Az is kiderült, hogy eresztéskor a szél erősségével egyenes arányban lépnek fel ezek az erők.
A sárkányozás fent említett hőskorába egyúttal keresték azt a megoldást, amivel szélcsendes időben is képesek voltak eszközöket a magasba emelni. A repülés még nem volt hozzáférhető mindenki számára, azonban az emelésre az igény már kialakult. Gondoljunk csak a magunkfajta tényleg elborult elmére, akik rögvest részt vesznek egy nullszeles eszköz műhelymunkáján, hiszen tébolyító amikor szélcsendes időben rájön az eresztőre a repgörcs. 🙂
1896-tól jelent meg a Kytoon a francia és német hadseregnél (drachenballoon, köznyelven kolbász léggömb), ami gyakorlatilag az addigi léggömböktől annyiban tért el, hogy kialakításuknál már gondoltak a nem teljes szélcsendre is. A kis szelet is igába hajtották, ezzel fokozva az emelőerőt. A sárkányszerű nyúlványok és szárnyak pedig a léggömb addigi instabilitását is erősen javítottak.

1940-ben Domina Jalbert szabadalmaztatott egy rádió antenna emelésére szolgáló eszközt aminél már nem két külön eszközről beszélhetünk, hanem egy, bonthatatlan egységet alkotó találmányról.

Az idő múlásával feledésbe merült az eszköz, majd a modern kori újítók ismét elővették a technológiát. Ezúttal a GoodYear helyezte új alapokra a terveket, modernebb anyagok felhasználásával, modern gyártási technológiával. Tervükben elsősorban reklámfelületként tekintettek a léggömbre, azonban nem titkolt szándékuk volt az emelőerő és a szélenergia kiaknázása. 

A legújabb korban -napjainkban- ismét foglalkoztatni kezdte a fejlesztőket a Kytoon, azonban a múlt évszázad “anyagbő” tervezése után immáron a pehelysúly, és a gazdaságosság jegyében lencse alakú formát, vékony merevítőket és könnyű vitorlát alkalmazva. A lencse alak a stabilitás, a kisebb gáztérfogat és könnyű gyártás kérdéseire a válasz. A gyártó honlapján bővebben informálódhatsz!

Share Button
Zsolt Erdei

Zsolt Erdei névjegye

2010 év elején kezdtem a sárkányozással foglalkozni. Azóta megszállottan próbálom szélesebb körben megismertetni mindenkivel ezt a nagyszerű szeles sportot. Az oldal létrehozásával szeretnék támogatást és információt nyújtani minden érdeklődőnek, közösségi bázist a sárkányosok számára.
Kategória: Magazin | A közvetlen link.

Szólj hozzá a témához!