Plutz a fura – Magazin

Share Button

Ahányszor meglátom, mindig elfog a jókedv. Nem tudom mi az oka, de megmosolygom. Ugyebár ez egy nullszeles jószág, ami olyan sebességgel képes manőverezni és repülni, ami valahogy nem egyezik az én elképzelésemmel.
Érdekes az alakja is elképesztő, hogy farok és stabilitás helyett egy ilyen páros szélhasító fül emeli az orrát. Nagyon impozáns, szinte összetéveszthetetlen modell. Az eszköz immáron harmadik formájában jelenik meg a piacon, míg az elsőkhöz súlyokra volt szükség, addig a harmadik széria darabjain már nem kell a plusz teher.
Viszont azt kevesen tudják, hogy ezt a modellt egy ember-vezette sikló ihlette, amit az 1920-as évek elején terveztek. Akkoriban a repülés minden formája szinte ördöginek számított, aki -mai mértékkel- kisebb sikereket elért, azt akár nemzeti hősként is ünnepelhették. Így történt, hogy a Fokker gyárban dolgozó Reinhold Platz is belekezdett egy sikló készítésébe.  Hogy pontosan milyen céllal állt neki, nem derül ki…
Az idő múlásával feledésbe merült az eszköz egészen a közelmúltig, amikor Leong Ceewan sárkányt formájában élesztette újra, majd tökéletesítette.
És itt a mozgókép a már-már hihetetlen energiával. Naon jó!

Share Button
humanual

humanual névjegye

2010 év elején kezdtem a sárkányozással foglalkozni. Azóta megszállottan próbálom szélesebb körben megismertetni mindenkivel ezt a nagyszerű szeles sportot. Az oldal létrehozásával szeretnék támogatást és információt nyújtani minden érdeklődőnek, közösségi bázist a sárkányosok számára.
Kategória: Magazin | A közvetlen link.

Szólj hozzá!