Kecskemét – Beszámolók

Share Button

Egy kicsit elmaradva, de itt az élménybeszámoló!
Sajnos késve érkeztem a rendezvényre, de jó volt úgy odatalálni, hogy már messziről látszódtak az égen a színes csodák, térképre még véletlenül sem volt szükség. Jártam már egy-két rendezvényen, de ilyen sok embert a sárkányozás ügyéből kifolyólag még nem láttam egy helyen. No, persze én sem vagyok régen a “szakmában”. 🙂 Ahogy közeledtem a parkolóhoz, végig a mező mellett jöttem végig, tekintetem elakadt egy-egy sárkányban, ismerősöket véltem felfedezni itt-ott. Aztán egyszer csak megláttam a sárkánykaput! Egyszerűen nem bírtam levenni róla szemem, amikor megláttam, még csak 4 “kicsi” ív volt felállítva, színenként, egymás után. A szél egy kicsit ingadozott, ettől a kapu hullámzott mint egy nagy, keresztben csíkos takaró. Gyerünk, irány megnézni közelről. Felszerelés a kézben, lápugrás, álmélkodás. 😮 Ez ekkora?, messzebbről kisebbnek tűnt!

Messziről csak nagy volt, de alá állni, átmenni alatta, egy új élményt jelentett. Aztán egyszer csak valakinek eszébe jutott, hogy alámegy sárkánnyal trükközni. Persze Sunc volt az ötletgazda, de sokat nem teketóriáztam, hoztam a Zen-t is, és csatlakoztam a Vortex-gyároshoz. 🙂 Jó volt játszani alatta, néha sikerült a kaput alkotó sárkányok farkait a Revvel érinteni. Sajnos (?) erősebb volt a szél mint ami a sárkányomnak kellett, esetenként meglódította a kisszelest, de nagyon élveztem.
Egy idő után Oferi és a többiek egybe kötötték a négy kaput, a felhők innentől kezdve megakadtak a felső ívben. A szélirány fordulásával furcsa csavarokkal emelkedett a magasba, visszafelé haladva nem egy kamerával lecövekelt résztvevőt láttam. 🙂
Az érdeklődőknek volt műhely, ahol sárkányokat készíthettek,  és vetélkedők a sárkány nélkül érkezőknek, szemmel láthatólag sok “szekrénybe száműzött” sárkány előkerült és tornáztatta meg gazdáját.
A videó is készül, de vágatlanul nem lenne értelme… türelem. 😉
A társaság jó volt, örültem, hogy ennyi embert sikerült kimozdítani a sonka mellől.
Gratula a sárkánykapuhoz, nem mindennapi látvány!

 

Beszámolók

Rendezvényekről, kiruccanásokról, utazásokról bővebben, avagy csak tényszerűen. Küld el Te is élménybeszámolód, hogy mások is "részt vehessenek" benne.

 

Share Button
humanual

humanual névjegye

2010 év elején kezdtem a sárkányozással foglalkozni. Azóta megszállottan próbálom szélesebb körben megismertetni mindenkivel ezt a nagyszerű szeles sportot. Az oldal létrehozásával szeretnék támogatást és információt nyújtani minden érdeklődőnek, közösségi bázist a sárkányosok számára.
Kategória: Beszámolók, Magazin | A közvetlen link.

Kecskemét – Beszámolók bejegyzéshez 2 hozzászólás

Szólj hozzá!